elég szar napokon vagyok túl. nehéz erről írnom, ugyan terveztem, hogy minden egyes nap rögzítem valamilyen formában az aktuális hangulatomat, meg hogy hogyan változik, és megpróbálok rájönni ennek kiváltó okaira, de egy ponton teljesen elvesztettem a motivációmat, és csak zuhantam lefelé. voltak közben jobb pillanatok, de az ezt közvetlenül megelőző, "lebegős" állapothoz képest ez most megint hatalmas pofára esés. azt hittem, hogy végre stabilan "tart" a gyógyszer, ezzel ellentétben már megint a bárcsak megszűnnék létezni a leginkább domináló érzés bennem.
persze lassan épülget, mire elérek arra a pontra, hogy már csak zokogni tudok, és azt várni, hogy ez egy kicsit enyhítsen a fájdalmamom - tapasztaltam, hogy ha "jó mélyen" átélem és felszínre rángatom a legsötétebb érzéseimet / gondolataimat, és összegömbölyödve bőgök az ágyon, az egy kicsi enyhülést hoz.
azt hinnéd, hogy nem számít pl. az, amikor dühös vagy magadra, amiért azt hiszed, hogy otthon hagytad a bérletedet, visszafordulsz, fellépcsőzöl, majd észreveszed, hogy végig nálad volt.
és a vár, amit napokig építettél, a sok pozitív gondolat, saját magad elfogadása és szeretete - elkezded módszeresen kiütögetni belőle a téglákat.
"biztos útban vagyok" "biztos idegesítem" ....---->..... "egy szar vagyok, sehol sem tartok, és ezt mindenki látja" "szar az önéletrajzom, sehova sem fognak felvenni" .....---->....... "minek élek egyáltalán, ennyi hibát már nem fogok tudni kijavítani" "soha nem lesz normális párkapcsolatom, soha nem fog úgy szeretni senki, ahogy én tudok szeretni másokat, akkor meg mi értelme van ennek az egésznek?"
és ilyenkor csak arra lenne szükségem, hogy valaki azt mondja, hogy semmi baj, túlleszel ezen. tényleg csak ennyi. nem kell okosnak lenni, nem kell kitalálni, hogy mitől lesz jobb, elég ennyi.
az érdeklődésem meg a szabadidős tevékenységeim egy része mondjuk rohadtul nem tesz jót a lelkemnek, azaz vannak olyanok, amiktől kifejezetten jobban érzem magam, mint mondjuk a tábor, meg van ez a kibaszott pozícióharc, ami most megy, és amitől felfordul a gyomrom. tudom, hogy ez ennek az egésznek a szerves része, de iszonyúan kiborít, szóval ki kell találnom valamit, amivel tudok ilyenkor ha máson nem is, legalább magamon segíteni és átvészelni ezeket az időszakokat súlyosabb következmény nélkül.
és totál seggfej, 0%-os EQ-val rendelkező emberek miatt érzem magam totál senkinek, az agyamat eldobom baszki.
az a legrosszabb az egészben, hogy ilyenkor elkezdem lehúzni a legértékesebb tulajdonságaimat, pl. hogy az empátiának ebben a világban semmi, de semmi értéke sincs, és amúgy is, minek tanulom ezt a szart, mikor nem ér semmit, mert a bölcsészek nem érnek semmit, ahogy már megtanulhattam, sőt, az egész értékrendemből következik, hogy egy szardarab vagyok, szociálisan érzékeny, "drogimádó libsi", baszki, amikor múltkor felszálltam a négyeshatosra a pártkitűzőmmel, meg az egy pár mankómmal, és beálltam a sarokba, ott utaztam három megállót, rohadtul nem álltam még az ajtóba se, de neki oda kellett ezt morognia az orra alatt, persze szigorúan csak a leszállás pillanatában, nehogy lehetőségem legyen reagálni rá.
jó, most nem azt mondom, hogy idegszanatóriumba küld ez az ország, mert még tartom magam, de nem könnyű. komolyan lehet, hogy jót tenne, ha elhúznék innen egy időre, hogy legalább azt tapasztaljam egy kicsit, mikor nincs konstans görcsben a gyomrom valami miatt, meg nem fog el a szekunder szégyenérzet minden egyes nap valami hírtől,
pl. mikor azt olvasnom hogy xy gyerekét az utasok elkezdték méregetni meg le akarták szállítani a buszról, mert autista, kb. számonkérték az anyát, hogy miért hozta egyáltalán világra a gyerekét, csak azért, mert a mássága láthatóvá vált, érted, ebben a kurva országban neked ne legyen problémád, mert nem számíthatsz megértésre, nem, még a saját közösségedben is egymást marják az emberek, ki hol hibázott, konteók, és akkor valaki mindig a sérült igazságérzetével jön, és bekommenteli ugyanazt tízszer, hisztizik, mert neki. van. igaza.
te meg csendben tűrsz, tehetetlennek érzed magad, hát ennyi hihhhhhhetetlenül kompetens férfi között te csak ne kezdjél el finomkodni meg nőieskedni, ha nem veszi be ezt a gyomrod, menjél főzni vagy kötögetni. közben persze figyelj arra is, hogy még véletlenül se süssék rád a "femináci" jelzőt, próbálj extra megértő lenni, de nem jó az sem, mert mindenhogy ki tudják forgatni a szavaidat ezek a kommentharcokban edzett férfiak, szóval egy idő után rájuk hagyod a picsába, veszekedjenek tovább mindenen, te ehhez tényleg kevés vagy.
szeretném megtudni, hogy van-e a a világnak olyan pontja, ahol nem ömlik mindenhonnan konstans a gyűlölködés meg az emberek nem azzal vannak elfoglalva, hogy egymást basztassák. és tényleg, lehet, hogy teknőst kellene mentenem, vagy elvonulnom valami kolostorba, mert ez így hosszú távon rohadtul nem tesz jót.
ami reménykedésre ad okot, az az, hogy lehet, hogy lesz egy cicám. holnap reggel találkozom vele először, úgy izgulok, mintha kb. gyereket készülnék egyedülálló anyaként örökbe fogadni. ja igen, meg ami ilyen nagyon banális dolognak tűnhet (először én is húztam a számat, de mostmár hatásosnak érzem), hogy elkezdtem színes cetlikre gyűjteni, hogy miért érdemes élnem. nem tudom, lehet, hogy seggfej kommentelőnként kéne mondjuk 50 pozitív dolog az életből, és akkor könnyebb lenne. szerencsére szerdán megyek terápiára is végre, szóval talán előrébb jutok ezzel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése