ma este eszembe jutottak a filmmúzeumos privátfilmek, kitartóan hallgatom őket, mióta végeztem a mai munkámmal és feladatommal. eszembe jutott a zöld pardon is, mikor 16 évesen valahogy beengedtek zöldkártya nélkül. meg a budapest win-a-trip. meg a pannónia fesztivál. a new yorkeres macskás kardigánom. az első szigetem. amikor megpróbáltunk elmenni a cökxponba, és én sírtam a blaha cream előtt, és egy idegen lány odajött hozzám, és adott zsepit meg életbölcsességet. tényleg kibaszott sok minden, jelentéktelen dolgok. 

azt is érzem, hogy a rengeteg munka szétszakít. soha nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire kitartó és magamhoz képest összeszedett leszek - persze így is kicsit olyan érzésem van, mintha késtem volna 5-10 évet, de az idő most amúgy is abszolút relatív tényezővé vált. minden, ami volt, minden, ami lehetett volna, és ennek az egésznek az elegye, amit megszépít az az szemüveg, amin keresztül visszapillantok a múltba. bárcsak visszamehetnék a mostani fejemmel, de nem csak azért, hogy jobban csináljam, hanem azért, mert hiányzik egy csomó hülyeség, ami ma már nincs, és ami miatt régen otthonosabban éreztem magam a világban. helyek, események, emberek, lehetőségek, emberek; kérdések, melyekre a mai napig hiába kerestem a választ, és az üvegfal, amin keresztül nézek a világra, ki tudja, mióta. talán mindig is ez volt, talán ennek így kell lennie. talán rosszkor, rossz helyre születtem - főképp a mostani események fényében. az elején azt éreztem, hogy közelebb fog ez vinni minket ahhoz az állapothoz, amire már régóta vágyom, most ezt egy kicsit pesszimistábban látom. azt is éreztem, hogy én fogok hatalmasat változni, hogy levetkőzöm az összes felesleges szorongást, kétséget, ami félrevitte az utam az évek során. de nem, ez nem hiszem, hogy így működik. fura, hogy úgy próbálok meg megküzdeni a bezártsággal, hogy minél több munkát vállalok - így tudom arra fogni a szar kedvemet, hogy túlhajtom magam, kimerült vagyok, és így igazából a lehető legkevesebb időt kell a saját gondolataimmal töltenem. az álmaimban persze minden görcs és nyomasztó érzés felerősödik, így pihenni sem tudok igazán. hozzászoktam az életem során ahhoz, hogy folyamatosan menekülök: barátság, munka(hely), választás, felelősség, kapcsolat, szembenézés, stb. és most van erre a legkevesebb lehetőségem. közben érzékelem az idő múlását is azzal párhuzamosan, hogy leállt minden - határidők, feladatok, kicsivel több üzenet, pár nappal közelebb került a szülinapom is, és nekem egyre kevésbé van fogalmam arról, hogy milyen felnőtt életet akarok élni, pedig mindeközben ez folyamatosan történik épp velem. fura az, hogy valami rendezett az életemben, és közben meg a világ mégis szétesik körülöttem. hálás vagyok, de ez a hála dühvel, fáradtsággal, fásultsággal és aggodalommal vegyül - kurvára nem tudom, valaha visszarendeződik-e minden egy élhetőbb mederbe. nyilván, ha egyszer végre vége lesz ennek a borzalomnak, utólag visszaolvasva nevetségesnek fogom tartani, hogy ennyire nehezen viseltem ezt az időszakot, és titkon azért remélem, hogy a végére tényleg kirángatom magam a saját börtönömből, és nyitottabban és őszintébben meg merek majd nyilvánulni, és szabadabbnak érezhetem majd magam. táncolni akarok, felemelni a fejem, kérdezni és látszani. 

levegőváltozásra vágytam. azaz úgy éreztem, hogy el kell mennem innen ahhoz, hogy megváltozzon az életem, hogy jobbra forduljanak a dolgok, hogy ne a szorongás uralja a napjaimat, és ne legyen a napi rutin része az, hogy esténként drága és silány minőségű mirelit pizzát tömök magamba, miközben sajnálom magam, amiért végtelenül magányosnak érzem magam.

azt vettem észre, hogy mióta végre beköltöztünk az albérletbe, szívesen töltök időt azzal, hogy kitaláljam, mit ennék / főznék szívesen. össze sem lehet hasonlítani a jelenlegi állapotot az ezt megelőző kb. egy-két-akárhány évemmel. a legtöbbször kedvem sem volt ezzel foglalkozni, így inkább szemetet tömtem magamba, többek között irdatlan mennyiségű csokoládét és péksüteményt. az étellel való viszonyom mindig tükrözte az élethez való hozzáállásomat. 

persze nem meglepő összefüggést találni a két dolog között, inkább az az érdekes, hogy ehhez egy olyan ember jelenléte, szeretete, törődése kellett, aki mellett ki tudok teljesedni, önmagam lehetek, nyugalomban és szeretetben tölthetem a napjaimat stressz, szorongás és önmarcangolás helyett. mármint nem, nem az az érdekes, hanem az, hogy a megfelelő ember mellett mennyire megváltoztam én, a hozzáállásom, a saját magammal való viszonyom. vagyis, hogy én voltam az is, aki napokig nem mert kimenni a lakásból, aki látszólag minden ok nélkül kezdett zokogni teljesen váratlanul, meg aki hármasával vette a mirelit pizzákat, és seggfej férfiak után sírt, és egy csomó mosatlant hagyott a konyhában.

oké, van egy csomó zavaró tényező, amit / akit el kell viselnem, de az otthon, ahová visszavonulhatok a világ összes zavaró tényezője elől, végre megvan. nem azon szorongok, hogy hogyan lehetne egy kis otthonos sarkot létrehozni az átjárószobában, mert az egész lakás az enyém, és az övé, és a cicámé. 

2018. 06. 04. 16:25

"lehet, hogy tényleg igaza volt xy-nak, és nekem kurvára nem elég jó senki sem. 

de mondjuk ez azért faszság, mert ilyeneket egyáltalán nem várok a másiktól, hogy utaztasson, etessen, akár meghívjon engem bármire, vigye a testemet a kocsijával bárhova. nem kell, hogy gondoskodjon rólam a szónak ilyen értelmében, erre én is képes vagyok. (jó, az autókázásra nem, de arra különösebb igényem sincs)

nem kell, hogy a "betegségemmel" külön foglalkozzon. csak fogadja el, hogy ez van, ne aggódja túl a dolgot, de ne is az legyen, hogy "ő nem tud ezzel mit kezdeni". ne várja, hogy első találkozásnál lenyűgözzem a barátait vagy a családját, mert ez sehogy sem fog menni. legyen annyira türelmes, mint amennyire én türelmes vagyok az ő problémás dolgaival szemben. 

tudjunk együtt és külön is kikapcsolódni, töltődni. nem kell, hogy csak és kizárólag ugyanazon dolgok iránt érdeklődjünk, persze minél nagyobb a közös halmaz, annál jobban meg tudjuk érteni egymást. 

mármint, hogy ne kelljen folyamatosan magyarázni pl. azt, hogy mi az a megnyugvás, amire lelek mondjuk a mostani kötelezőim olvasása közben, miért fontos, hogy azokat a zenéket hallgassam, amiket szoktam, miért nem járok mondjuk csak azért színházba, hogy elmondhassam ezt magamról, vagy mi a feltétele annak, hogy egy adott mű felkeltse és fenntartsa az érdeklődésem, ilyesmik. 

szóval nagyszerű, ha valaki komédiákra jár DE emellett elvinne vacsorázni meg hozna virágot, de én nagyon nem ilyen társat keresek. ki kellene fordulnom magamból egy ilyen ember mellett, és nem tudnám eléggé értékelni, amit ő tud adni. 

sokszor azt hiszem, hogy tuti, velem van a baj, mert igazából a bunkó férfiakat választom a kedvesek helyett, de nekem a tutyimutyiság nem egyenlő a kedvességgel. ha valakinek nincs karaktere, vagy van, de nagyon nem illik hozzám, azzal nem tudok mit kezdeni, hiába nem bánt meg, akkor meg én fogom, mert halálra fog idegesíteni.

fontos tehát, hogy ne másmilyen akarjak lenni, hanem azért tegyek, hogy a legjobb tulajdonságaimat, adottságaimat javítgassam, és ki tudjak teljesedni. ugyanez visszafelé is érvényes: fontos, hogy a másik is ezt érezze, amikor velem van. ha ez a rész nem megy, én többet már nem fogok erőltetni semmilyen kapcsolatot, mert megmérgez mindent, ha valamelyik vagy akár mindkét fél csapdában érzi magát. 

azt mondjuk elvárnám, hogy amíg együtt vagyunk, figyeljen rám, legyen hűséges hozzám. nem érdekel, ha ez egy évig megy, akkor egy évig legyen velem, de ne kacsintgasson folyamatosan kifelé a kapcsolatból, mert köszi, abból már egy életre eleget kaptam. 

a kölcsönös vonzalom és a nagyjából azonos szexuális étvágy is fontos, meg az életritmusunk összeegyeztethetősége is. tehát ha valaki csak és kizárólag akkor ér rá, amikor már mindketten hullafáradtak vagyunk, emellett hosszabb, akár hétvégi programot nem tudunk tervezni, az megint kizáró ok."

álmomban szortíroztam. rengeteg szemét volt a cuccaim között, de elhatároztam, hogy mindenképp átküzdöm magam rajtuk. hát így. régi képek, régi papírfecnik, régi plüssök, régi ruhák, régi kulcsok. azt hiszem, mindennek meg fogom találni a helyét. nagytakarítás on

szóval két évig kalandoztam a nagyvilágban (inkább nagykörút volt az, ennek a levét iszom most boldogságban, de _k_ő_b_á_n_y_á_n, a gettóban), és közben persze voltak érdekes elképzeléseim, mint például, hogy én az első randin / mézeshetes időszakban simán nézném (és aki meg nem, azzal nekem természetesen semmi dolgom...ööööööö de) a para párkapcsolati és szenvedős szerelmi témákat boncolgató kedvenceimet, azaz a teljesség igénye nélkül:

closer - - - last tango in paris - - - the lobster - - - eternal sunshine of the spotless mind - - - scener ur ett äktenskap

szóval most, hogy itt van a férfi, akire már nagyon régóta vártam, eszem ágában sincs ilyen lehúzós filmeket nézni. 

ellenben az elgondolkodtató, emellett igényes operatőri munkával készített alkotásokra vevő vagyok, lassan időszerű is összegyűjtenem azokat a filmeket, amiket vele szeretnék megnézni <3

sőt, oldalra ki is teszem az eddigi listánkat, remélhetőleg a költözés meg az egyéb mókák (pölö, hogy alig tudunk leszállni egymás testéről, néha takarítani is kell meg dolgozni, nekem meg újabban munkát keresnem), szóval, hogy mindemellett lesz időnk nézelődni is

ne a mások által elképzelt, hanem a saját magam rendjét keressem a világban, s próbáljam azt megteremteni és megtartani; ez az egyik legnehezebb feladat számomra. 

avagy ahogy már korábban írtam, még mindig keresem a saját hangomat a zajban.

jógáztam, megint sokkal jobban érzem magam tőle - elsősorban mentálisan szokott egyenesbe hozni, pl. most is érzem, tudom, hogy mi az, ami feszültséget váltott ki belőlem néhány órával ezelőtt, de el tudtam engedni. valószínűleg vissza fog jönni, erősödni fog ez az érzés, de végső soron a meditációnak is épp az a lényege, hogy a gondolatokat hagyjuk szabadon áramlani, ne küzdjünk ellenük, csak terelgessük őket. kitartó munkával meg talán egyszer minden a helyére kerül majd. 

-

ha felmerültek benned kérdések, a lentebb írt sorokat akár válaszként is értelmezheted, ha elég nyitott vagy hozzá. bár megértem, ha a düh és a sértettség uralja most a gondolataidat, de ha jót akarsz magadnak, érdemes a másik fejével gondolkozni. hogy mi az, ami elromlott. kétségtelenül könnyebb azt gondolni, hogy nem volt konfliktus, csak jött egy "erekció", ami "kiütött a nyeregből", de a valóság ennél sokkal, de sokkal összetettebb. ha szeretnél leülni beszélni erről, én itt leszek. első körben örülnék, ha normálisan tudnál köszönni. mindkettőnknek. továbbá, ha belátnád, hogy nagyon durván megbántottál a viselkedéseddel, és hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. nem az erekció. hanem az, hogy egy bunkó, tapló, undorítóan irigy faszkalap voltál. míg én mindig kedves voltam azokkal, akiket felhoztál (igen, drágám, többes szám, mert te nem egy "szexpartnert" hoztál fel), nekem ő volt az első (talán azért, mert ő nem a "kis tinderes szexpartnerem"?) és mégis ezt kaptuk. igazából csak azért fáj, mert azt hittem, hogy barátok vagyunk, és tényleg közel állunk egymáshoz. a viselkedésedből egyértelműen kiderült, hogy ez megint csak egyike volt azoknak a mérgező kapcsolatoknak, amelyekre nincs szükségem az életemben. én viszont nem köszönök el tőled, úgyis látjuk még egymást. 

+

megint nyár van, megint hülye terveket szövögetek, például, hogy csinálhatnék rizstejet, meg végre megtanulhatnék finom vega kajákat főzni, meg indiait, meg mindenféle ilyesmiket. szívem szerint felvásárolnám a fél ikeát, de egyrészt nincs rá  k e r e t, másrészt augusztusnál előbb nem is lenne érdemes, ugyanis akkor költözünk. remélem, együtt. szép helyre. és hogy nagyon sokáig fogunk boldogan élni. ilyesféle érzések kavarognak most bennem. 

annyira jó, hogy most nem minden más helyére kerestem és találtam meg őt, hanem azért, hogy kiegészítse azt, ami van. hogy egymás kezét fogva haladjunk előre. 

így, hogy tudom, milyen ember az, akire egész eddig vártam, már nem haragszom a többiekre sem. O. mondta, hogy tudni fogom, ha eljön. és most tudom. eddig mindig volt valamiféle hiányérzetem, amikor találkoztam valakivel, de ez most más. lehet, hogy csak azért, mert máshogy fogok pofára esni, de ezzel ráérek majd akkor foglalkozni, ha aktuális lesz. 

egyszerre gondoljátok ugyanazt, és belevágtok együtt, és mindketten ugyanazt akarjátok, ismerve a lehetséges buktatókat, pedig ugye egyikőtök sem ehhez szokott hozzá. de épp ez az, hogy ez most más, mint az eddigiek, talán megengedhető, hogy merészebb döntéseket hozzunk. 

örülök, hogy minden kétségem ellenére mégis mertem bízni abban, hogy valahol létezik egy hozzá hasonló férfi. akinek tetszik az alakom. szépnek lát. tetszik neki a stílusom. elfogad úgy, ahogy vagyok. nem akar a vígszínházba vinni valami olcsó komédiára. szereti a kedvenc együtteseimet, és nemsokára megyünk majd együtt koncertre is. fent van kritikustömegen, és 81%-os a filmes listánk /értékeléseink / ízlésünk egyezése. vigyáz rám. figyel. kedves. intelligens és művelt, de nem seggfej. sznob, de pont úgy, ahogy én, azaz nem egy gazdag, felszínes pöcs. szép ingeket hord, és tényleg hatalmas bociszemekkel nézek rá, mikor a 35 fokban is inkább fekete nadrágban meg sötétkék hosszú ujjú ingben ül, és nem hisztizik, és eszméletlenül vonzó. és felhív, és képet küld. és hiányzom neki. és irtó jó vele a szex. és nem kurváz le azért, mert szeretem a szexet. és szex után együtt nézünk monty python szkeccseket. és van tacskós zoknija. szeretem. nagyon-nagyon szeretem.

olyan jó érzés az is, hogy most nem én találok ki neki mindenféle tulajdonságot, ami miatt rajonghatok érte, mert még csak időm vagy terem sem lenne erre. mondja és teszi, úgy, hogy jól érezzem magam tőle. nincsenek meg az apró, zavaró dolgok sem. hagyjuk egymást aludni, ami egyébként az egyik legnagyobb parám, mert állítólag elég durván horkolok (ez is olyasmi, amivel el kellene már mennem orvoshoz), szóval kész csoda, ha valaki azt mondja, hogy nem ébred fel arra a koncertre, amit éjjelente szoktam adni. 

nyíltan és őszintén kommunikálunk egymással, ami a passzív-agresszív üzengetések után azért teljesen más szint. a nap végén nem kell foglalkoznom még a másik fél nyomorával, nem hallgatom egész este a panaszkodást. gyanítom, hogy nem fog megsértődni akkor sem, ha el akarok majd vonulni a saját világomba olvasni, zenét hallgatni vagy tanulni. 

- olyan szokásai / hobbijai vannak, mondjuk engem is inkább építenek (ha csatlakoznék) és nem rombolnak

pl. inkább jógázzon ahelyett, hogy állandóan szétcsapja magát 

- legyen olyan koncert, amire együtt is el tudunk menni időnként (jó, én elfogadtam, hogy akinek jó a zenei ízlése, azzal sehogy sem fogok 'összekerülni')

- mindamellett, hogy éppen nem igazán hiszek a párkapcsolatokban, ameddig tart, addig legyünk fairek egymással, őszinteség, empátia, meg tartsuk be a saját szabályainkat

- szeresse a cicámat. 

- az előző kapcsolatomban megtanultam, hogy én még egyszer nem vagyok hajlandó több potenciális férfipartnert korrepetálni akármilyen ízlésbeli kérdést illetően. 

értsd: nem randizom zokniszandállal, nem érdekel, hogy mennyi pénzed van, de mondjuk ha nem drogra költöd, hanem veszel belőle egy szép inget/pólót magadnak, akkor hatalmas szemekkel fogok rád nézni (tartósan. drognál is ugye, de annak a hatása előbb-utóbb elmúlik.)

- legyen szociálisan érzékeny, ne higgye, hogy meg tudja menteni a világot (az a másik véglet, amiből már nem kérek többet), de azért időről időre tegyen gesztusokat, legyen felelős állampolgár (haha), tudatos meg ilyesmik

ezt a posztot június 26-án kezdtem el írni, de nem fejeztem be. nem akarom elkiabálni, de kezdem azt hinni, hogy valami kibaszott csoda történt velem.

elöljáróban ennyi

most próbálok normális playlistet összerakni ennek az állapotnak emlékéül. mármint na, valamilyen irányba úgyis változni fog, már csak az a kérdés, hogy mondjuk fél év múlva mosolyogva, vagy dühösen fogom olvasni ezeket a sorokat.

de hiába álomszerű az egész, kevésbé görcsölök rá, mint eddig valaha, ami jó jel. naigen, szóval rá kellett jönnöm, hogy kevés olyan dalt mentettem el, ami illik ehhez a hangulathoz, szóval épp itt az ideje megkeresni ezeket a számokat. főzni is akartam, meg pakolni, meg világot váltani, de iszonyú fáradt vagyok. 

tanul a lány, igazán bájos

maholnap írok majd, igazából kezdek rájönni, hogy ahogyan a világ nagy részén az emberek működnek, az egy rakás szar, és tök feleslegesen korlátozzuk be magunkat, és minden bigott faszkalap amúgy menjen a picsába, köszönöm szépen, csak ennyit szerettem volna mondani elöljáróban, legyen szép reggeletek